A mosókonyha szó magyarul rögtön József Attila mamáját juttatja eszünkbe, aki csak ment és teregetett némán. A bérházak padlásán, a ferde tetők alá telepített mosókonyha ma már nincs, ahol a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. A mai mamák a fürdőszobában tömik a mosógépet, aztán a még nedves holmikkal kidíszítik a lakást, akasztják csillárra, ablakkilincsre, szekrénygombra, bárhova, de keringésre nem sok hely van.
A legelső modern svéd mosókonyha már valamikor az 1920-as években épült és ma már standard. A mi mosókonyhánk három bérházban lévő, körülbelül száz lakás közös helyisége. A közös helyiség jó alkalom a találkozásra, beszélgetésre. Természetesen a veszekedésre is. Ma már elektromos kulccsal lehet lefoglalni az időt két mosógépre és esetleg egy extra nagy mosógépre is. Mindenképpen automatikusan az enyém a szárítódob és száritószekrény is két órára. Gurítható kosarak, asztalok, elektromos és nem elektromos mángorlók állnak rendelkezésre.
Közös mosókonyhában mosni egy fajta gazdálkodás a természetes erőforrásokkal. Már ott kezdődik a környezet kímélése, hogy ha ez a rendszer más országokban is létezne, kevesebb mosógépet kellene gyártani. Akik ilyen mosókonyhához hozzáférnek, nem sokszor keveset mosnak, hanem összegyüjtik a mosnivalót és megtöltik vele a nagy gépeket, így sokkal effektívebben használják fel a mosáshoz szükséges villanyáramot. A lakók kénytelenek megtervezni a mosás idejét. Hetenként egyszer két óra éppen elég, ahelyett, hogy mind a száz háztartásban éjjel nappal dübörögnének a kicsi, egyszemélyes mosógépek. Lehet akár naponta vagy naponta többször is mosni, ha van szabad mosógép-pár két órára reggel 7 és este 10 között. Extra nagy mosógép csak kettő van nálunk, ha abból is kell egy, akkor azt külön kell plusszolni a foglalásnál, akkor már 3 mosógépben forog a ruha egyszerre. Amióta a bérházból átalakultunk öröklakásossá, még egy kis kölcsönkönyvtárat is telepítettek a mosókonyhába teljesen új és érdekes könyvekkel, de szerintem ez túlzás. Úgysem ülünk a gépek mellett. De láttam olyat is, hogy ott ül, mégis csak a forgó ruhát nézi, esze ágában sincs, hogy leemeljen egy könyvet a polcról.
Mosókonyha nélkül a társadalom őrületesen pazarolja a helyet, energiát, szabadidőt.
A puceráj
A honi polgári tradíció vagy az amerikai kínai mosodás a szennyessel kapcsolatosan egészen más koncepciót képvisel, mint a modern budapesti polgár. Az előbbiek felfogása szerint a szennyes ruha kis időre elhagyja a békés polgári otthont, hogy oda tisztán, vasaltan térjen vissza. Ezt az intézményt nálunk mosónőnek, pucerájnak, Patyolatnak hívták. A városlakónak egyébként más választása nem nagyon volt. Otthona egyszerűen alkalmatlan volt a mosodai funkciók ellátására. Ehhez ugyanis mosókonyha és szárítókapacitás szükségeltetik.
Az alapvető változást az automata mosógép váltja ki, amely első ránézésre áldás. (Alapos vizsgálata már vegyesebb képet mutat.) Az automata mosógép lényege, hogy az összegyűjtött nagyobb mennyiségű szennyest zárt folyamatban öblíti, mossa, facsarja - esetleg még szárítja is. Töpörített mosókonyha és padlás. Szárítógép nélkül - és a háztartások többségében még nem lelhető fel - hi-tech abszurd. Eleve már az is gondot jelent, hová kerüljön ez a mosókonyha egység. Egy-két négyzetmétert maga a szerkezet is elfoglal, ha pedig hagyományos módon kívánjuk szárítani a frissen mosott ruhát, lényegesen nagyobb alapterületre van szükségünk. A fürdőszobai állványon, fregolin száradó ruha, amely mellékesen áthangolja a lakás klímáját - tökéletes anakronizmus. A közös mosókonyha-szárítótól azonban a honi polgár ma ugyanúgy idegenkedik, mint húsz éve a Patyolattól. Kollektivizmus-fóbia? Ezért aztán ez a funkció-együttes beszorul a fürdőszobába - vagy annak szomszédságába. Vizesblokk! Ez viszont éles ellentétben áll a mai fürdőszobák rendeltetésével, filozófiájával.
