Hol vagytok, mozgáskorlátozottak? Nektek csak a kórházba szabad menni, máshová nem? Miért nem sétáltok, mentek étterembe, színházba, táncolni? Igen, akár táncolni is, ha a kerekesszék elfér a parketten, miért ne?

Tudom, a legtöbb lépcsőház úgy épült, hogy nehéz kijönni, lépcső van ott is, ahol nem kéne, közvetlenül a kapu mögött. Tudom, szűkek a járdák és a járdán parkoló autók között nehéz szlalomozni. (Az álló járgány fontosabb, mint a járó kelő.) Tudom, magasak a lépcsők a régebbi tömegközlekedési eszközökön. Ez ügyben már történik változás Budapesten, az új busz- és trolibusz-generáció már alacsony padlójú. Tudom, hogy nehéz közlekedni. De ha nem is közlekedtek - sétáljatok! Gyertek ki! És a fő ok nem is a technikai feltételek, hanem a szemlélet: sokan szégyellik, hogy mozgáskorlátozottak.

Stockholmban lépten-nyomon látunk mozgáskorlátozottakat. Önjáró vagy hagyományos kerekesszékkel, vagy leggyakrabban rolátorral. Sok olyan is használja a rolátort, aki anélkül is tud járni, de közben egy kis támasztékra van szüksége, vagy könnyen elfárad és leül bárhol, bármikor. Sorban állás közben is rá lehet ülni. Az utcakép egészen más Budapesten. Itt ritkán látni mozgáskorlátozottakat. Milyen tökéletes nép vagyunk, itt mindenkinek van két használható lába, nincsenek könnyen elfáradó idős emberek...

Lehetséges, hogy Svédországban magasabb a mozgáskorlátozottak aránya, mint Magyarországon? Vagy az a valószínű, hogy Magyarországon láthatatlanok a mozgáskorlátozottak, sokan - különösen akiknek a kor korlátozza a mozgását - szégyellik azt, hogy támasztékra van szükségük. Inkább nem mennek ki az utcára.

Tragikus. 

Kelj fel és járj, mondta egy ismert csodatevő. Hadd tegyem hozzá: csodák nélkül, rolátorral.